2016. május 18., szerda

ELKÖLTÖZÖTT A BLOGOM - LARINNE.HU


ELKÖLTÖZÖTT A BLOGOM!
AZ ÚJ CÍMEM:


Az utóbbi hónapokban egyre kevesebbet posztoltam, amit biztosan észre is vettetek – ennek több oka is volt, és bár a bloggerek azt szokták mondani, hogy nem tartoznak magyarázattal a hallagatásért, én úgy érzem, hogy egy kicsit azért mégis, hiszen vannak köztetek olyan kedves olvasóim, akik már évek óta figyelik a bejegyzéseimet. Szóval pár szóban mindenképpen szeretném Nektek elmesélni a csöndes hónapok történetét, és azt is, hogy mi várható a jövőben!
A kevesebb poszt egyik oka egy szerencsés fordulatnak köszönhető, miszerint diploma után rögtön belecsöppentem a munka világába. Már az egyetemi évek alatt is hajlamos voltam magam túlhajszolni (egyetemi évek, ugyan, már általánosban is stréber voltam), mindig azzal bíztattam magam, hogy ha már lesz egy állásom, biztosan kevesebb feladatom lesz. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna (szóval lányok, ha még suliba jártok, használjátok ki minden pihenő-perceteket! :) )! Azóta munka-munka hátán, egyszerre több projektem is fut párhuzamosan… az őrült hajszának pedig, amint az várható volt, meglehetősen hamar áldozatául esett a blogom.
Az elmúlt időszakban ráadásul sok-sok izgalmas, új dolog történt velem, ezek az új élmények pedig magukkal hozták a változást is – formálódott a gondolkodásom és azt hiszem, az egész lelkem is. A kis blog már nem bírt velem lépést tartani – abban biztos voltam, hogy folytatni szeretném, de éreztem, hogy másképp, másról, máshogy. Valami újat, jobbat, többet és szebbet szerettem volna, de sokáig nem tudtam eldönteni, hogy milyen formában is kéne megvalósítani azokat az elképzeléseket és terveket, amelyek nem hagytak nyugodni.
Mialatt az új arculatot készítettem (ezúton is hála és ezer köszönet Semsei Jankának a programozásért!), rengeteget gondolkodtam, és rájöttem, hogy mekkora hiba, amikor csak hagyom magam sodródni a hétköznapok tengernyi teendője között. Olyan gyorsan eltelt ez a pár év, hogy szinte észre se vettem, a következő pár pedig még gyorsabban fog, ezért elhatároztam, hogy mindennap tudatosan figyelni fogok arra, hogy abba az irányba haladjak, amerre a céljaimat sejtem. Persze ez nagy közhely, számomra mégis nagy felismerés volt, úgyhogy igyekszem változtatni a napjaimon – például nem elvállalni egy új munkát, ha még az előző hármat se fejeztem be, többet pihenni és több időt tölteni azzal a sok csodálatos emberrel, akiket a barátaimnak és a családomnak nevezhetek.
Szeretnék változtatni a blogomon is – nemcsak külsőleg, hanem a lényegét tekintve is. Ahogy eddig, a központban ezentúl is a divat és az öltözködés marad – de sokkal személyesebb formában. Ez a személyesség azonban nem öncélú – azt szeretném, ha Titeket inspirálna és szórakoztatna, kikapcsolna. Mivel már sokan közületek évek óta követitek a bejegyzéseimet, Ti is visszavonhatatlanul bekapcsolódtatok az én életembe. Nagyon-nagy örömet okoznátok vele, ha megosztanátok majd velem a véleményeteket, gondolataitokat, hogy ne csak egy-egy profilképet lássak – tényleg szeretném, ha egy kicsit én is megismerhetnélek Titeket! Várom a hozzászólásaitokat itt, vagy a facebookon, de üzenetet is küldhettek nekem, amelyekre mindig válaszolok (rebeka.larinne@gmail.com). Írjatok akkor is, ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnátok! :)

Nagyon örülök ennek az új kezdetnek – remélem velem maradtok az újhonlapon is! :)


2016. március 12., szombat

Travel Diary | Prága! | 2.


Karácsonykor Prágába látogattam - életemben először - ahol bebolyongtam a legnagyobb nevezetességeket és a rejtettebb, kedves utcácskákat is. Természetesen rengeteg fotót készítettem, ezúttal a második adag képet láthatjátok az utamról (az első bejegyzést itt találjátok), méghozzá a zsidó-negyedben tett sétáimról, a szépséges szecessziós díszítményekről, Frank Gehry dekonstruktivista épületéről és a Prágai Nemzeti Galéria - XIX-XX. századi részlegén töltött délutánomról.



Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.




2016. február 13., szombat

I'll Follow The Sun.



Ennek az outfit posztnak az ötlete már réges-rég nem hagy nyugodni, és mivel az egyik nap végre előbújt pár fénysugár a makacs szürke fellegek mögül, rögtön ki is rohantam fotózni.
Már időtlen-idők óta szerettem volna készíteni egy fekete-fehér, 60-es évek ihlette, british hatású sorozatot! A fotók hátteréül ezért természetesen egy téglafal szolgált, amit pedig viselek: a kedvenc kockás (és hatalmas masnival ellátott) kabátom és egy (tűzpiros) minitűsarkú cipellő. Kiegészítőként masnis hajcsatot, gyöngyfülbevalókat, és egy vintage kis táskát választottam, a sminkemet pedig vékony tusvonallal rajzoltam.
Számomra a tökéletes összeállítás színházba, egy csöndes esti partiba, vagy egy Valentin-napi vacsorához... ;)



Outfit details:
Kabát - vintage
Táska - vintage (Jajcica)
Cipő - Deichmann

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.


The Beatles - I'll Follow The Sun




2016. január 26., kedd

Hello Prague!



Karácsony után pár napot töltöttem Prágában - még sosem jártam ebben a csodás városban, annak ellenére, hogy már réges-rég rajta volt a látni-kell-listámon. Bár egy téli hónapban sikerült megejtenünk a látogatást, fantasztikus időnk volt (végig bársonyosan sütött a nap), egyedül a turista-dömping tudta csak kicsit kedvünket szegni néha (igaz is, mit vár az ember karácsonykor...). Ezért épp a legnevesebb nevezetességekről készítettem a legkevesebb fotót - például a főtérre az első este sétáltunk el, aztán a tömeg miatt többet felé se fordultunk, így csak pár elmosódott éjszakai felvétel maradt emlékbe... 
Persze nem bánom. Ha egy új városban járok, úgyis az apró részletek ragadnak meg leginkább, így igyekeztem inkább ezeket a kedvességeket lencsevégre kapni. Bájos utcácskákból, hetyke tornyokból és színes falfestményekből nem volt hiány, így most ezeket láthatjátok ebben a bejegyzésemben. A Károly-hídon (utoljára ekkora tömeget a Mona Lisa előtt láttam) átsétálva egész nap a várnegyedben bolyongtunk és ámultunk a lélegzetelállító panoráma láttán. 
Ti voltatok már Prágában? Mi volt a kedvenc élményetek?



a fotókat én készítettem. / photos taken by me.

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...